Pilát Pál
Pilát Pál jelzése látható ezen a kápa nélküli pálcán, amely 1910 körül készülhetett egy markneukircheni mesterműhelyben. Kiváló gyalulási munka és a Hermann Richard Pfretzschner-iskola jegyei figyelhetők meg rajta. Feltehetően az egyik tanítvány munkája.Pilát Pál jelzése látható ezen a kápa nélküli pálcán, amely 1910 körül készülhetett egy markneukircheni mesterműhelyben. Kiváló gyalulási munka és a Hermann Richard Pfretzschner-iskola jegyei figyelhetők meg rajta. Feltehetően az egyik tanítvány munkája.
PILÁT PÁL 1860-1931
Thomas Zachnál tanult hegedűkészítést Bécsben, ahol később Gabriel Lemböcknek és David Bittnernek is dolgozott. Budapestre költözött, Schunda Vencel József, később pedig Bartek Ede segédje volt, akinek műhelyét 1883-ban átvette.
Dr. Tímár András "A magyar HEGEDŰKÉSZÍTÉS története" című könyvéből
A művészi hegedűkészítés igazi centruma, máig ható iskolája alakult ki a századforduló legnagyobb műhelyében, a már többször említett Pilát műhelyben, ahol - mint emlékezetes - Reményi Mihály is dolgozott önállósulása előtt.
Alapítója, a cseh származású id. PILAT PÁL (* 1860, Benesov-Beneschau + 1931, Budapest) Prága melletti szülővárosából Zach Tamáshoz ment tanulni Bécsbe, majd ugyanitt Lemböck Gábornál és Bittnernél dolgozott. Ezután - nyilván Zach és Lemböck tanácsára - Budapestre költözött, ahol előbb Schunda Vencel József, majd Bartek Ede segédje lett. 1883-ban önállósult Bartek üzletének átvételével (VI., Andrássy út 42.).
1885 óta minden jelentős kiállításról éremmel tért haza, sőt - Henley szerint - amerikai érmek tulajdonosa is volt. A század elejének ő volt a vezető hegedűkészítő egyénisége. 1926-ban aranykoszorús mester lett.
Üzletét - melyet időközben a Liszt Ferenc térre helyezett át, a Zeneakadémia tőszomszédságába - özvegye vitte tovább árusítással, illetve hegedűtok-huzatok varrásával. Tőle - eltartási szerződés alapján - Sáránszky Pál vette át a helyiséget, aki ma is ott működik.
Új konstrukciójú gerendát szabadalmaztatott, melyről magyar és cseh szakértők elismerő tanúsítványokat adtak ki. Évekig kísérletezett a lakkal, és végül elérvén célját (Henley szerint) hangszerkészítők százait látta el vele.
Formaszerkesztése kitűnő koncepcióra vall. A megmunkálás részletekbe menő és szakszerű. Lakkja szép, dúsan felhordott borostyán készítmény sárga, illetve vörösessárga színben, időnként satírozással, illetve tusírozással. Az utóbbi mirecourt-i hegedűkről kölcsönzött színezési technika: a csiga kontúrvonalainak, illetve a kávák találkozási vonalainak fekete vagy sötétbarna színnel történő kihúzását jelenti. Néhány magyar mesternél a későbbiek folyamán is előfordul.
Dr. Geyer József szerint Pilát hangszerei „egy-két éven belül elvesztik hangjukat", és „érdesen, tompán szólnak". Ezt a megállapítást az utókor nem igazolta, sőt hevesen szembeszállt vele; mégsem valószínű, hogy a rosszindulat sugallta (ahogy Székely Nándor írta), hanem sokkal kézenfekvőbb, hogy Pilát gerendajavító kísérleteinek néhány valóban kevésbé szerencsés termékén alapult.
Pilát hegedűi kiválóan alkalmasak zenekari játékra. Henley fiatal, dinamikus virtuózoknak is figyelmébe ajánlja a Pilát-készítmények - szerinte „pompás ragyogású" - hangját.
Némethy Ferenc szerint vonókészítéssel is foglalkozott, de nem ír részletesebben vonói minőségéről.
Céduláira a következő védjegyet nyomatta: a szöveg elején és végén egy-egy kör, benne fölül egyenlő szárú kereszt, alatta „PP" monogram. Nevének kezdőbetűit a cédula fölé be is égette.
Az MTA ZTI 1911-ből való Op. 166-os hegedűjét őrzi (L. sz.: 71.03.1). Ennek jellemzői: sárgásvörös lakk satírozással, tusírozással; enyhén dőlt, széles fnyílások pici, pontszer-6 harántbevágásokkal; pillában végzödő berakás; enyhén szögletesre felhúzott szélek; egész hát közepes lángú habos jávorból; kifelé erősen ritkuló szálsűrűség a tető fájában. A méretek: 356; 169, 110, 207; 32, 31, 32 mm. (Magasság: 63 mm. Rezgő húrhossz: 330 mm. Menzúra: 130/198 mm.)