Szepessy Béla
SZEPESSY BÉLA 1856-1925
Pesten született, 1868-74-ig Nemessányi Sámuelnél tanult hegedűkészítést, ahol együtt dolgozott C. H. Voigttal, aki korábban vonókészítést tanult Markneukirchenben. 1875-79-ig a bécsi Zach műhelyben, 1879-81-ig pedig Münchenben dolgozott, majd 1882-ben Londonban nyitott műhelyt. Vonóin a SZEPESSY BÉLA jelzést használta.
Dr. Tímár András "A magyar HEGEDŰKÉSZÍTÉS története" című könyvéből
SZEPESSY BÉLA (*1856, Pest + 1925.IV.5., Schruns) - a legkiválóbb Nemessányi-tanítvány - Englender Alajosnál, majd Nemessányi Sámuelnél 1868-1874-ben Pesten eltöltött tanulóideje múltán Zach Tamáshoz került Bécsbe, akinél hat évig dolgozott (1874-1879). Ezután Münchenbe, majd Brüsszelbe ment, ahonnét- 1881-ben - Londonba távozott. Negyven évi londoni tevékenység után - egészségi okokból - Tirolba utazott pihenni. Itt érte utol a halál.
Londonban igen nagyra értékelték mint hegedűkészítőt, javítót, illetve -szakértőt. Hangszerei már életében magas árat értek el, és kiváló művészek használatába kerültek.
Nagyon szorgalmasan dolgozott. Állítólag évi 20-30 hegedűt is elkészített. 1888ban a 48-as, 1899-ben a 146-os sorszámnál tartott.
Modelljei kiválóak: többnyire robusztus Guarneri, gyakran Stradivari és néha egyegy (Nicola) Amati. A tetőlapok a tőkék felett a szokásosnál vastagabbak. A kidolgozás - Henley szavaival élve -„abszolút hibátlan". A hang nemes, ugyanakkor fölényesen erős és átható.
Brácsái nagyok, mélyen bordázottak. (Henley szóhasználata.) Ismét Henley-t idézve mint a legilletékesebbet: „csodálatosan" szólnak, bár hangjuk lehetne talán „valamivel rugalmasabb" is.
Külön méltatást érdemel saját keverésű lakkja. Ez lágy, olajalapú készítmény, amely a nedves, hűvös angol klímában különösen lassan száradt. Fénytörése szép, átlátszó. Lángoló vörös, sárgásvörös vagy pirosasbarna színű. Felhordása gyakran igen eredeti módon - tarka színképekben - történt.