Secondary menu

Leeb András Károly

10/12/2015

LEEB ANDRÁS KÁROLY

1784-ben Bécsben, 1789-től Pozsonyban, majd 1801‒13-ig ismét Bécsben dolgozott hegedűkészítőként, emellett vonókat is készített.

Dr. Tímár András „A magyar HEGEDŰKÉSZÍTÉS története” című könyvéből


A Leeb család másik nevezetes tagja - aki mind Bécsben, mind Pozsonyban dolgo­zott - LEEB ANDRÁS KÁROLY volt. Leeb Antallal ellentétben ő Bécsből települt át Pozsonyba. Legalábbis egy jó évtized erejéig. Vannes adata szerint 1784. II. 18-án nyerte el a bécsi polgárjogot. 1789-ben átment Pozsonyba, majd 1801 körül visszatért Bécsbe, ahol 1813-ig működött.

Ez alatt az alig három évtized alatt (1784-1813) igen szorgalmasan kellett dolgoz­nia, mert hangszerei aránylag gyakran fordulnak elő. Műveinek pontos számát nem ismer­jük, mert minden évben elölről kezdte a sorszámozást. A cédulákon kívül - melyek között kézzel írott is akad - „A.L.” beégetéssel is megjelölte hangszereit, bár nem minden eset­ben.

Vannak, akik Leeb János György II. testvérének, vannak, akik a fiának tartják. Lütgendorff mindenesetre bécsi származásúnak tünteti fel, és igaz, hogy onnét költözött át Pozsonyba. Ilyen alapon az is feltételezhető, hogy Leeb Antal késői gyermeke volt, aki már Bécsben született.

Munkája mindenesetre mind hangban, mind kivitelben felülmúlja Leeb János Györ­gyét. Bécsben ‒ ahol 1784-ben, polgári esküje letételének évében már egy újonnan nyílt üzlet tulajdonosa volt ‒ még nagyobb a jelentősége, mint Pozsonyban, ugyanis az elsők között volt a császárvárosban, akik ‒ olasz mesterektől ihletve ‒ kivonták magukat a Stainer-modell uralma alól, és elvetették a magas boltozást. Először túl messzire ment a tető ellaposításában, ami a hangszer baloldali részének és a gerendának az elégtelenségei­hez vezetett. Később Stradivarit kezdte követni, de a széleket ‒ Amati modorában ‒ jobban lekerekítette. Mielőtt végleg Stradivari-másolóvá vált volna, többször előfordult, hogy a körvonalakat több tekintetben módosította példaképéhez képest.

Vannak Amati jegyeket mutató hegedűi is. Ezek közepes boltozásúak.

Nagyon tehetséges, gondos mester volt. Minden részletet szépen megmunkált, csak a csigák tűnnek néha ‒ a család hagyományaihoz híven ‒ nehézkesnek.

A korai hangszerek enyhén habos vagy szabálytalan sávozású jávorból készültek, melyre vastag sötétbarna lakk került, mely idővel még jobban besötétedett. A későbbiek során már gondosabban válogatta anyagát, és ahogy fejlődött ebbéli ízlése, olyan mérték­ben világosodott lakkja is sárgásbarnává, sőt meleg fényű aranybarnává. Ezeken a hang­szereken már csak a mélyebben fekvő felületeken találtunk vastag ‒ s ezért sötétebb ‒ réte­get, amely nemegyszer repedezett is. Ez annál is inkább előfordulhat, mert ‒ a bécsi tech­nikát követve ‒ lakkját időnként ő is vékonyan aláenyvezte.

A tetőfa néha széles, enyhén görbe rostú.

Valamennyi hangszerének igen jó a hangja, de a világosabbak ezek közül is kitűnnek. Világos hegedűiért a háromszorosát is megadják a sötétek által elért árnak.

A csellók gyakran annyira laposak, hogy a gerendaoldalon besüppedtnek tűnnek. Vonókat is készített. Ezek rugalmasak, de ‒ dr. Geyer szerint ‒ nehezek, és nem szép formájúak.­

vissza a rovatba: 
Életrajzok

Main menu

cikk | by Dr. Radut