Secondary menu

Elek Sándor id.

2015. október 20.

id. ELEK SÁNDOR 1881-1969

1895-től Bohák Lajosnál tanult hegedűkészítést. 1906-ban Miskolcon saját műhelyt nyitott. Előfordulnak Elek jelzésű vonók és az Elek hagyatékban voltak vonókészítő szerszámok.

Dr. Tímár András "A magyar HEGEDŰKÉSZÍTÉS története" című könyvéből


Miskolcon elsősorban az Elek család tevékenysége érdemel említést. Ennek alapí­tója, id. ELEK SÁNDOR (* 1881. VII. 17., Erdőhorváti, Zemplén m. + 1969. IX. 15., Mis­kolc) főjegyző gyermeke volt, aki 1895-ben Budapestre került tanulónak Bohák Lajos mellé. Felszabadulása után is Boháknál maradt, és 1901-ben ezüstdiplomát kapott jó mun­kájáért. Vannes szerint Weidlich Oszwaldnál és Habits Antalnál is dolgozott.

1906-ban Miskolcon, a Kossuth Lajos u. 6. sz. alatt nyitott - már akkor is gépekkel felszerelt - műhelyt, illetve üzletet. Ez 1914-től katonai szolgálat, majd szibériai hadifog­ság miatt szünetelt.

1920-ban hazatért, és újra kezdte a munkát. Ekkor kezdte el tanítani idősebb fiát, Elek Sándort a szakmára.

1922-ben a Hunyadi u. 60. sz. alatt kibővítette műhelyét, és ifjabbik fiát, Elek Bélát is tanoncként alkalmazta. 1923-ban Csiszár Gyulát szerződtette tanulónak. 1924-ben ipari kiállításon kitüntetést nyert.

1927-ben mindkét Elek fiú kivált az apai műhelyből, és önálló telephelyet létesített, ugyancsak Miskolcon. Id. Elek Sándor viszont a következő évben (1928) a Bezerédi u. 6. sz. alá költöztette át műhelyét. 1945-ben Csiszár Gyula is kivált innen, és saját házában nyitott műhelyt, id. Elek Sándor pedig haláláig egyedül dolgozott tovább.

Örökösévé Béla fiát tette.

Gépi erőre berendezett műhelyében évi 30-40 hegedű is elkészült 1-től 4-ig terjedő minőségi számozással. (Az 1. szám volt a legolcsóbb.) Opus-számot nem tüntetett fel, de az évszámot kézzel ráírta céduláira. Belül a hátba be is égette vezetéknevét és a minőségi számot.

Speciális hegedűformát kísérletezett ki. Középen a vonó felőli peremet ébenfa koptatóval erősítette meg. A húrtartó gomb­nál is ébenfa betétet alkalmazott. A berakás árkát géppel vágta ki, furnirját pedig Németor­szágból készen hozatta, ellentétben Csiszárral, aki kénytelen volt azt maga elkészíteni.

Saját készítésű olajos szeszlakkot hordott fel általában narancssárga színben, satíro­zás nélkül.

Kevés brácsát is készített. Csellót és nagybőgőt csak javított.

Az MTA ZTI egy 1927-es és egy 1930-as keltezésű hegedűjét őrzi.

Az 1927-es hangszer méretei: 360; 165, 112, 204,5; 30, 29,5, 30,5 mm. (Magasság: 62 mm. Rezgő húrhossz: 328 mm. Menzúra: l30/193,5 mm.) Anyaga közepes szálsűrűségű fenyő (egyenletes megoszlású) és (1/1) márványosan habos, sűrű lángú jávor. Bevonata aranysárgába hajló világosbarna olajos szeszlakk, öregítéssel. További jellemzői: enyhén lekerekített peremek; vékony berakás (csaknem azonos vastagságú csíkokkal), amely a sarkok végéig fut ki; vastag, öblös f-nyílások, hosszú párhuzamos szakasszal; vékony csigatest, kis csigaméretek. A hátsó betét 14 mm széles, a koptató 62 mm hosszú. A makkot ében gyűrű szegélyezi. A nyakszár érintősen vágott fából készült.

Az 1930-as évszámot viselő hangszer méretezése a következő: 358; 164, 111,5, 204; 29,5, 30, 30,5 mm - tehát az előzőnél némileg rövidebb és keskenyebb modellt képvisel. (A magasság azonos: 62 mm. A rezgő húrhossz viszont rövidebb: 325 mm. A menzúra: 127/193,5 mm.) Anyaga sűrű rostú fenyő és (1/2) széles lángú enyhén habos jávor. Bevonata az árnyalt részeken feketés vörösesbarna, a világosan hagyott felületeken pedig pirosas aranyszínű. A csiga szélei (fehérre) ki vannak kontúrozva. A berakás itt is vékony, de a csíkok megoszlása más: két vastag fekete között egy vékony fehér helyezkedik el. Az f-nyílások széle­sek, hosszúak, kimetszésük igen szabályos.

vissza a rovatba: 
Életrajzok

Main menu

cikk | by Dr. Radut