Secondary menu

Reply to comment

A házigazda székéből, avagy a

A házigazda székéből, avagy a csúcsrajáratott, Aranykoszorús profizmus 

Barátunk és kollégánk, a vonókészítő mester Etzler Bernd nem véletlenül tartozik a nemzetközi szakmai mezőny élvonalába. Kevesen járják be azt az utat a tudás megszerzéséhez, amit ő bejárt. 

Most van éppen harminc éve, hogy 1986-ban az akkori Nyugatnémet országból ide jött szakmát tanulni. 

Miután megszerezte hegedűkészítőként a hangszerész szakképesítést itt Budapesten a Zeneakadémia Vonós műhelyében Kőrösi Ferenc mester tanítványaként, és már elkészítette első néhány vonóját Sáli Géza mester szakmai iránymutatásával, a ’80-as évek legvégén útnak eredt Brazília felé, a fernambukfa hazájába. Munkát vállalt a fakitermelők között, ilymódon is megismerve a fernambukfa tulajdonságait. Ide még néhányszor visszatért, közben dolgozott a legrangosabb franciaországi és belgiumi vonókészítő mesterek mellett, majd előttük tett vonókészítő mestervizsgát. És ezt a szakmai életutat koronázza meg azzal, hogy német fiú létére, itt telepszik meg Gödön, építi fel házát, műhelyét, alapítja meg vállalkozását, és a szakma magyarországi rejtett kincseit kutatva és felszínre hozva megálmodja, megszervezi, és létrehozza ezt a vonókiállítást. 

Berni! Ez a harminc év, maga az igazi profizmus! 

Gratulálunk az ARANYKOSZORÚS MESTERLEVELEDHEZ! 

Ja, és kedves Olvasó! Hogy mit rejt a cím: „A házigazda székéből”? 

Nemrég, Berni megkérdezte, nem vállalnám-e el, hogy ügyeljek a honlap kommentjeire….

Megköszöntem, hogy gondolt rám, és azóta figyelem, mely hozzászólások legyenek nyilvánosak a honlapra látogatók számára. 

Mezei János

hegedűkészítő 

Antworten

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
  • Lines and paragraphs break automatically.
  • Web page addresses and e-mail addresses turn into links automatically.

More information about formatting options

CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.

Main menu

by Dr. Radut